HÍREKA TISZTESSÉG ÉS AZ ÖNBECSÜLÉS VISSZAÁLLÍTÁSA

AZ ÚT A BOLDOGSÁGHOZ: ESZKÖZ A NYUGALOM MEGTEREMTÉSÉRE A ZŰRZAVARBAN KATALÓNIA SZÁMÁRA

Katalóniában önkéntesek elegyednek beszélgetésbe járókelőkkel (fent), a 21 szabály felkelti az emberek figyelmét (jobbra legfelül), és önkéntesek lépnek fel egy TWTH-rendezvényen (jobbra lent).
Amíg a politikusok és a spanyol polgárok Katalónia függetlenségéről vitatkoznak, Az út a boldogsághoz kampány elkötelezett önkéntesei úgy döntenek, hogy némi józan észt csepegtetnek a helyzetbe, bárhogyan is alakuljon a helyzet.

Katalónia kísérlete a függetlenség elérésére Spanyolországot történelme egyik legsúlyosabb politikai krízisébe taszította, amióta az ország négy évtizeddel ezelőtt visszatért a demokráciához. Ezrek vonultak ki az utcákra, hogy kiálljanak a függetlenségi mozgalom ellen vagy mellett. Katalóniában a turizmus 15%-kal esett vissza a régió ellentmondásos függetlenségi népszavazását megelőző két hétben.

Az út a boldogsághoz (TWTH) önkéntesei Barcelonából, Madridból, Valenciából, Alicantéből, Sevillából, Bilbaóból és Vitoria-Gasteizből úgy döntöttek, hogy politika ide vagy oda, ők vissza akarják állítani az emberek nyugalmát. Példát véve a békéért folytatott, sikeres Az út a boldogsághoz kampányokról más országokban, például Kolumbiában és Izraelben, az önkéntesek nekiláttak, hogy annyi embert érjenek el a 21 szabállyal egyetlen hétvége alatt, amennyit csak lehetséges.

Az út a boldogsághoz önkéntesei úgy döntöttek, hogy politika ide vagy oda, ők vissza akarják állítani az emberek nyugalmát.

Az út a boldogsághoz füzet „Hogyan használd ezt a könyvet?” című fejezete megadja a pontos lépéseket:

„Természetes, hogy szeretnél segíteni ismerőseidnek és barátaidnak.

Válassz ki valakit, akinek a cselekedetei, ha csak kis mértékben is, de befolyásolhatják a te túlélésed.

Írd az illető nevét a könyv címlapján szereplő felső vonalra.

A második vonalra írd vagy pecsételd be a saját neved.

Ajándékozd meg az illetőt a könyvvel.

Kérd meg, hogy olvassa el...

Adj a személynek további példányokat a könyvből... Kérd meg, hogy ajándékozza ezeket a könyveket olyan embereknek, akik szerepet játszanak az életében.

Így folytatva, nagymértékben javítod majd a saját túlélési esélyeid, és az övékét is.

Ez az út egy sokkal biztonságosabb és boldogabb élet felé visz téged is és másokat is.

Ezen a hétvégén 230 önkéntes 52 110 Az út a boldogsághoz füzetet osztott ki Spanyolország-szerte. Ezt további 15 000 példány követte az El Periódicóban, ami mindezt Spanyolország legnagyobb füzetosztási akciójává tette a történelemben.



TÉNYEK

ERŐSZAKOS BŰNCSELEKMÉNYEK AZ USA-BAN
A kihívást, amellyel az állampolgárok és a rendészeti szervek szembetalálják magukat, jól leírják ezek a számok.

1 248 185

ERŐSZAKOS BŰNCSELEKMÉNY

egy éven belül, ami 4,1%-os növekedést jelent az előző évhez képest

95 730

NEMI ERŐSZAKOT

jelentettek a rendészeti szerveknek 12 hónap alatt

7 919 035

MAGÁNTULAJDON ELLEN ELKÖVETETT BŰNTÉNY

egyetlen év alatt, köztük betörésekkel, rablásokkal és autólopásokkal

15,6

MILLIÁRD USD

anyagi kár rongálás és bűnözés eredményeként egyetlen év alatt

10,7

MILLIÓ

letartóztatást hajtottak végre a rendészeti szervek az elmúlt 12 hónapban, a forgalmi szabálysértésekért foganatosítottakat nem számítva



SEGÍTSEN HELYREÁLLÍTANI A BIZALMAT!

A Nemzetközi Az Út a Boldogsághoz Alapítvány azon dolgozik, hogy a 21 szabály széles körű terjesztésével helyreállítsa a bizalmat és az őszinteséget, és ezen keresztül visszafordítsa az erkölcsi hanyatlást a társadalomban. Az adományok Az út a boldogsághoz füzet és oktatási anyagok előállítását és terjesztését támogatják.