HÍREKA TISZTESSÉG ÉS AZ ÖNBECSÜLÉS VISSZAÁLLÍTÁSA

GONDOSKODNAK MIAMI HÍRES STRANDJAIRÓL

Az Út a Boldogsághoz önkéntesei a környezetükről való gondoskodás részeként részt vesznek egy tengerpart-takarításban Miamiban.

Önkéntesek segítenek egy takarításban, hogy megőrizzék a város egyik közkedvelt helyét.

Az Út a Boldogsághoz Alapítvány miami kirendeltségének önkéntesei csatlakoztak más helyi önkéntes csoportokhoz egy tengerpart-takarításra az idei környezetvédelmi világnap üzenetével: állítsuk meg a műanyagszennyezést.

Alapul véve egy oldalt az L. Ron Hubbard – emberbarát és a Scientology alapítója – által írt Az út a boldogsághoz-ból, az Alapítvány és a Miami Scientology Egyház megszervezett egy önkéntesekből álló csapatot, hogy kimenjenek a tengerpartra vödrökkel, védőkesztyűkkel és zsákokkal.

L. Ron Hubbard a környezetért vállalandó felelősséget is belefoglalta ebbe a józan észen alapuló, nem vallásos erkölcsi szabálygyűjteménybe. „Nagyon nagynak, némelyek számára egyenesen irreálisnak tűnhet az az elképzelés, hogy a bolygó részben az övék is, illetve hogy tudnak segíteni, és kell is segíteniük gondját viselni. Pedig manapság, ami a világ másik felén történik, még akkor is, ha olyan nagyon távol, kihathat a saját otthonodban történő dolgokra.”

Példa erre a műanyagszennyezési probléma. Az idei környezetvédelmi világnap alkalmából közzétett üzenetében António Guterres, az ENSZ főtitkára azt mondta: „Minden évben több mint 8,8 millió tonna műanyag kerül az óceánba. A tengerekben lévő mikroműanyagokból most több van, mint ahány csillag a galaxisunkban.”

A környezetvédelmi világnap weboldala példákat ad, hogy milyen tevékenységekkel lehet lassítani ezt, sőt visszavenni az irányítást e pusztítás felett. Ilyen például egy idén megnyitandó amszterdami gyár, amely korábban újrahasznosíthatatlan műanyagot fog arra használni, hogy üzemanyagot állítson elő dízelhajtású teherhajókhoz.



TÉNYLEG SZERETNÉNK HALLANI ÖNRŐL

Pedagógusok arra használják Az út a boldogsághoz-t, hogy olyan elveket adjanak át a tanulóknak, amelyekkel jobbá tehetik az életüket, és elindítsák őket a helyes úton a jövőjük felé.

PEDAGÓGUS, NAGY-BRITANNIA

„Ez képessé teszi a tanulókat arra, hogy önvizsgálatra alkalmas erkölcsöt fejlesszenek ki magukban, öntudatossá váljanak, és ne ártsanak másoknak vagy önmaguknak. Az óra után kerülik a harciasságot, pozitívabbak és nyugodtabbak.”

PEDAGÓGUS, GUAM

„A tanulók megtanulják, mennyire fontos, hogy felelősek legyenek önmagukért, és ugyanakkor eléggé törődjenek másokkal ahhoz, hogy segítsenek nekik javítani az életük minőségét. Az anyag azzal az előnnyel jár, hogy tudjuk, hogy mindnyájunkban megvan a képesség arra, hogy jobbá tegyük a világot. Az információk segítenek jobb megértést adni arról, hogy a saját cselekedeteink, döntéseink és választásaink hogyan lehetnek hatással a saját megélhetésünkre, illetve másokéra.”

PEDAGÓGUS, KALIFORNIA, USA

„Ez segít helyreállítani az egyénben a tisztességet és az önbecsülést. Segít a környezetemben lévő embereknek jobb utat választani. Azoknak, akik nem tudnak jól írni-olvasni, meg tudom mutatni a szabályokat a videókkal, és használom a kézikönyvet.”

PEDAGÓGUS, TEXAS, USA

„Ennek birtokában a tanároknak nem kell azzal küszködniük, hogy megfelelő anyagot találjanak. A tanulók elkezdtek tisztelettel bánni egymással.”

PEDAGÓGUS, TANZÁNIA

„Ez megváltoztatja az emberek gondolkodását és viselkedését. Úgy érzem, biztonságosabb lehet a világban élni, ha folyamatosan felvilágosítjuk az embereket ezzel a józan észen alapuló, jobb élethez segítő útmutatóval. Az anyagok segítenek nekem terjeszteni az összetartozás és az embertársaink iránti gyengédség üzenetét.”

PEDAGÓGUS, AUSZTRÁLIA

„Ezek az anyagok nagyban segítenek javítani mások életét. Erős függetlenségérzést hoz létre saját boldogságunk megteremtésének területén, és felelősségérzetet a másokkal való kapcsolatainkban.”



TÉNYEK

AZ OKTATÁS HIÁNYA
A tudás hatalom, de nem mindenki számára hozzáférhető a szükséges oktatás

263

MILLIÓ

iskoláskorú gyermek nem jár iskolába szerte a világon

57

MILLIÓ

gyerek azért nem jár iskolába, mert nincs iskola a térségében, ahova mehetne

15–17

ÉVESEK

négyszer nagyobb valószínűséggel nem járnak iskolába, mint a 6–11 évesek

9

MILLIÓ

lány soha nem fog megtanulni írni vagy olvasni a szubszaharai Afrikában

35

SZÁZALÉK

Az iskolába nem járó gyerekek 35%-a konfliktus sújtotta térségekben él



BIZALOM HELYREÁLLÍTÁSA

A Nemzetközi Az Út a Boldogsághoz Alapítvány azon dolgozik, hogy a 21 szabály széles körű terjesztésével helyreállítsa a bizalmat és az őszinteséget, és ezen keresztül visszafordítsa az erkölcsi hanyatlást a társadalomban. Az adományok Az út a boldogsághoz füzet és oktatási anyagok előállítását és terjesztését támogatják.