Sok földön, sok nép között, hosszú korokon át léteztek változatai annak, amit „Aranyszabály”-nak1 neveznek.

A fenti mondat ennek egy, az ártalmas cselekedetekre vonatkozó megfogalmazása.

Csak egy szent tudná úgy leélni az életét, hogy sohasem árt senkinek. Viszont csak egy bűnöző bántja meggondolás nélkül a körülötte élőket.

Teljesen függetlenül a „bűnösség”, a „szégyen” vagy a „lelkiismeret-furdalás” érzésétől – mely mind épp elég valóságos és elég rossz lehet –, történetesen az is igaz, hogy az a rossz, amelyet az ember másokkal tesz, visszaüthet saját magára.

Nem lehet minden ártó cselekedetet meg nem történtté tenni: elkövethetünk olyan cselekedetet is a másik ellen, amelyet már nem lehet félresöpörni vagy elfelejteni. A gyilkosság ilyen cselekedet. Végiggondolhatjuk, hogy e könyv szinte bármely szabályának komoly megsértése hogyan válhat jóvátehetetlen ártalmas cselekedetté a másikkal szemben.

Más életének romba döntése tönkreteheti a sajátunkat is. A társadalom reagál – a börtönök és az elmegyógyintézetek olyan emberekkel vannak telezsúfolva, akik ártottak embertársaiknak. De vannak más büntetések is: akár elkapják az embert, akár nem, a mások ellen elkövetett ártalmas cselekedetek – különösen, ha rejtetten történnek – súlyos változásokat idézhetnek elő az illető másokkal és magával szemben tanúsított viselkedésében; és ezek mind szomorú változások. Az élet öröme és boldogsága eltűnik.

Az „Aranyszabály” e változata tesztként is használható. Amikor meggyőzünk valakit arról, hogy alkalmazza, akkor valóságossá válhat számára, hogy mi is egy ártalmas cselekedet. Választ ad arra, mi az, hogy ártani. A rossz cselekedetre vonatkozó filozófiai kérdést, a vitát, hogy mi is a rossz, személyes alapon azonnal meg tudjuk válaszolni: Nem szeretnéd, hogy ez megtörténjen veled? Nem? Akkor ez egészen biztosan ártalmas cselekedet, a társadalom nézőpontjából pedig helytelen. Ez felébresztheti a társadalmi tudatosságot. Így hát lehetővé teheti az ember számára, hogy kigondolja, mit kell és mit nem szabad tennie.

Egy olyan korban, amikor egyeseknek nincs semmi önuralma, ami visszatartaná őket ártalmas cselekedetek elkövetésétől, az egyén túlélési esélyei nagyon mély szintre süllyednek.

Ha rá tudod venni az embereket ennek alkalmazására, olyan szabályt adsz a kezükbe, amellyel kiértékelhetik saját életüket, és néhányuk számára megnyitod az ajtót, hogy ismét csatlakozhassanak az emberi fajhoz.

A boldogsághoz vezető út
le van zárva azok számára,
akik nem tartják vissza magukat
ártalmas cselekedetek elkövetésétől.

1. 1. „Aranyszabály”: bár a keresztények úgy tekintenek rá, mint keresztény hagyományra, és az Új- és Ótestamentumban egyaránt megtalálható, sok más nép és embercsoport is beszélt róla. Konfucius (i. e. ötödik és hatodik század) – aki maga is ősibb munkákból idézett – Analektájában szintén megjelenik. A „primitív” törzseknél is megtalálható. Különféle formákban megjelenik Platón, Arisztotelész, Iszokratész és Seneca ókori műveiben is. Ezt az Ember évezredeken keresztül az etikus viselkedés egyfajta mércéjének tekintette. Ebben a könyvben azonban újrafogalmazott változatai szerepelnek, mert a korábbi megfogalmazásokat túl idealisztikusnak gondolták ahhoz, hogy be lehessen tartani őket. Ezt a változatot be lehet tartani.