HÍREKA TISZTESSÉG ÉS AZ ÖNBECSÜLÉS VISSZAÁLLÍTÁSA

NYUGALMAT HOZNAK VIHAROS IDŐKBEN

Egy hálás Seminole Heights-i lakos egy TWTH-önkéntessel fotózkodik (fent), miután megkapja egyedi borítós, „Állítsuk meg a gyilkolást!” feliratú TWTH-füzetét (lent).
Az út a boldogsághoz tampai csoportja nyugalmat és reményt hoz Seminole Heigths lakóinak.

A floridai Tampában található Seminole Heights fás környéke az utolsó hely, ahol azt gyanítanánk, hogy egy sorozatgyilkos garázdálkodik. 2017 őszén azonban négy gyilkosság után a fenyegetés nagyon is valóságos volt. Mivel csak egy biztonsági kamera szemcsés felvételével rendelkeztek, a rendőrség nagyon kevés nyomon tudott elindulni. A közösség rendkívül nyugtalan volt. Miután részt vettek egy sajtótájékoztatón, amelyet a tampai polgármester és a rendőrség tartott, a tampai TWTH-csoport eldöntötte, hogy helyreállítják a nyugalmat.

L. Ron Hubbard, Az út a boldogsághoz szerzője azt mondta: „Csupán annyit kell tenned, hogy folyamatosan áramoltatod ezt a füzetet a társadalomba. Mint finom olajréteg a háborgó tengeren, úgy terjed majd szét a nyugalom.” Ennek megfelelően a csapat terve az volt, hogy kinyúlnak Seminole Heights lakói felé, és megnyugtatják őket ezekben a viharos időkben.

Házról házra járva osztogatták Az út a boldogsághoz egyedi borítós változatának példányait „Állítsuk meg a gyilkosságokat!” felirattal. Mindenkivel személyesen beszéltek az illető félelmeiről. Azután is folytatták a munkát, hogy egy gyanúsítottat őrizetbe vettek, egészen 2018-ig, amíg minden háztartást el nem értek a 21 szabállyal.

A szomszédok annyira hálásak voltak, hogy a TWTH-önkéntesekkel fotózkodtak, saját pólót szerettek volna, és túláradóan köszönték meg az önkéntesek munkáját. A 10-es csatorna hírei között este 6-kor, a bemondó feltartotta Az út a boldogsághoz egy példányát, és megjegyezte, hogy a TWTH tampai csoportja „úgy döntött, hogy ez nagyszerű alkalom egy kis szomszédi szeretet elhintésére”.



Tényleg SZERETNÉNK HALLANI ÖNRŐL

A különböző kormányzatok és oktatási intézmények a világ minden részén felbecsülhetetlen értékűnek találják Az út a boldogsághoz programot a munkájukban. Íme néhány példa, hogy mit mondanak ezek a szervezetek:

CALHOUN CITY ISKOLÁK, GEORGIA

Szerettem volna elmondani önöknek, hogy milyen értékes eszköznek találtuk Az út a boldogsághoz videókat. Az elmúlt években jó néhányat felhasználtunk a tanulói és munkatársi tréningjeink során. Az egyiket, a „Ne árts a jó szándékú embereknek!” címűt, az éves zaklatásmegelőző oktatásunkba is bevettük. Tökéletesen illik az „Állj ki a zaklatás ellen!” üzenetünkhöz.

BITOUI HELYHATÓSÁG POLGÁRMESTERE, DÉL-AFRIKA

Nagyon köszönöm Az Út a Boldogsághoz Alapítvány önkéntes munkáját és elkötelezettségét. Ez a program egyértelműen követi a stratégiai célkitűzéseinket, amelyek megvalósításán dolgozunk. Ezért támogatjuk a fontos munkát, amelyet Az út a boldogsághoz program végzett már eddig is.

TÁRSADALOMTUDOMÁNYI, KERESKEDELMI ÉS TUDOMÁNYOS FŐISKOLA, INDIA

Az önök nem vallásos és nem politikai célú könyve az egész világon minden fajnál, kultúránál és vallásnál támogatásra talál. Rendkívül hasznos és fontos a munkában, amelyet a fiatalok értékekre való oktatása és jellemük erősítése terén végzünk, és lehetővé teszi számukra, hogy helyes döntéseket hozzanak önmaguk és az ország számára.

BOLÍVARI NEMZETŐRSÉG, VENEZUELA

Nagy örömmel és lelkesedéssel gratulálok Az Út a Boldogsághoz Alapítvány minden tagjának. Igazi megelégedettséggel köszönjük meg, hogy az Alapítvány szabályait napi munkánk részévé tették, hozzájárulva ezzel kadétjaink, diákjaink, tisztjeink és hivatásos állományunk jobbá tételéhez, akik most egy olyan filozófiát követnek, amellyel boldogabb, sikeresebb és felelősségteljesebb életet tudnak élni.



TÉNYEK

KÖRNYEZETÜNK
A következő tények okok arra, hogy gondját viseljük a környezetünknek.

27%-A

a korallzátonyoknak

a bolygón már elpusztult

80%-A

AZ ÖSSZES ERDŐ

már ki lett irtva, és mindennap további 375 négyzetkilométert vágnak ki

684

HEKTÁRNYI

termőterület válik sivataggá minden órában

1,8

MILLIÓAN HALNAK MEG

minden évben a nem biztonságos ivóvíz és egyéb, a vízzel összeköthető betegségek miatt

55

MILLIÁRD TONNA

fosszilis energiát, ásványt, fémet és biomasszát termelnek ki a földből minden évben



SEGÍTSEN HELYREÁLLÍTANI A BIZALMAT!

A Nemzetközi Az Út a Boldogsághoz Alapítvány azon dolgozik, hogy a 21 szabály széles körű terjesztésével helyreállítsa a bizalmat és az őszinteséget, és ezen keresztül visszafordítsa az erkölcsi hanyatlást a társadalomban. Az adományok Az út a boldogsághoz füzet és a hozzá tartozó oktatási program előállítását és terjesztését támogatják.