HÍREKA TISZTESSÉG ÉS AZ ÖNBECSÜLÉS VISSZAÁLLÍTÁSA

TORINÓI FUTÓK A 21 SZABÁLY MINDEGYIKÉRE EGY KILOMÉTERT FUTNAK

A 4., éves Az út a boldogsághoz Torinói Félmaraton startja, ahol 500 futó vág neki a versenynek Az út a boldogsághoz 21 szabályának szellemében.
Az olaszországi Torino Út a boldogsághoz csoportja elindított egy évente megrendezett félmaratont, hogy összehozza az embereket, és a sport közös szeretete révén segítsen javítani az állapotokat a városukban.

A helyzet, amellyel Torinóban szembe kell néznünk, a környezet leromlása mind fizikai, mint társadalmi szempontból – jelenti ki Giuseppe Cicogna. – Bizonyos társadalmi osztályokban különösen jellemző a bűnözés és az elkeseredettség érzése.” Az erkölcsi hanyatlás megfordításával kapcsolatos eltökéltsége vezette rá Giuseppét, hogy egy TWTH-félmaratont kezdeményezzen Torinóban.

2014-ben Simone Leo híres olasz ultramaratonista és Az út a boldogsághoz egyik támogatója összehozott egy találkozót Giuseppe és az Olasz Amatőr Sportolók Szövetségének elnöke között. Ennek a találkozónak az eredményeként született az elképzelés, amelynek eredménye a torinói Az út a boldogsághoz félmaraton lett. Az időpontot abban az évben novemberre tűzték ki, a promóció pedig egy TWTH-standról indult meg egy másik maratonon.

Az első TWTH-félmaraton 2014-ben a „21 kilométer 21 józan észen alapuló szabályért” szlogennel indult útnak. A futás minden kilométere után egy két méter magas tábla állt, amely Az út a boldogsághoz valamelyik szabályát tartalmazta. A verseny nem a helyezésekért folyik, nincsenek befutók, időmérés, se díjak a helyezetteknek, és a legkülönfélébb képességű és tapasztalatú futókat hozza össze.

„A verseny nem a helyezésekért folyik, és a legkülönfélébb képességű és tapasztalatú futókat hozza össze.”

A sikeres rendezvény elnyerte Torino városának és Torino 7. kerületének támogatását. Az első versenyen 260 futó vett részt, a következő évben már 300-an voltak. 2016-ban újabb támogatók jelentkeztek, többek között annak a Piemonti régiónak az elnöke, amelynek Torino a fővárosa, Torino 5. kerületének önkormányzata, és már 465 futó vett részt a versenyen.

2017-ben a hír tovább terjedt, és Torino 6. kerülete is be akart szállni. Mivel észrevették, hogy a maraton áthalad a kerületen, ragaszkodtak hozzá, hogy ők is fel legyenek sorolva a verseny szponzoraiként, amely már 500 futót vonzott.

Az út a boldogsághoz üzenete most évről évre eljut a sportolókhoz és a résztvevőkhöz, illetve további ezrekhez a versenyről tudósító tévén, nyomtatott és internetes médián keresztül, ami mind Torino és a régió felemelését szolgálja.



TÉNYEK

KÖRNYEZETÜNK
A következő tények okok arra, hogy gondját viseljük a környezetünknek.

27%-A

a korallzátonyoknak

a bolygón már elpusztult

80%-A

AZ ÖSSZES ERDŐ

már ki lett irtva, és mindennap további 375 négyzetkilométert vágnak ki

684

HEKTÁRNYI

termőterület válik sivataggá minden órában

1,8

MILLIÓAN HALNAK MEG

minden évben a nem biztonságos ivóvíz és egyéb, a vízzel összeköthető betegségek miatt

55

MILLIÁRD TONNA

fosszilis energiát, ásványt, fémet és biomasszát termelnek ki a földből minden évben



SEGÍTSEN HELYREÁLLÍTANI A BIZALMAT!

A Nemzetközi Az Út a Boldogsághoz Alapítvány azon dolgozik, hogy a 21 szabály széles körű terjesztésével helyreállítsa a bizalmat és az őszinteséget, és ezen keresztül visszafordítsa az erkölcsi hanyatlást a társadalomban. Az adományok Az út a boldogsághoz füzet és a hozzá tartozó oktatási program előállítását és terjesztését támogatják.